2010. augusztus 9., hétfő

Bringázás Zeist környékén

Kiderült, hogy a szállásunkon lehet biciklit bérelni, amit természetesen ki is használtunk; hiszen mit ér Hollandia egy kis bringázás nélkül?



Először a Slot Zeist helyi kastélyt, és annak parkját tekintettük meg, ahol rögtön kacsa és más madár-családokkal találkoztunk:



Aztán a szomszédos (kb 15 km) Amersfoort városába tekertünk el csodás erdei utakon és csendes környékeken át. Döbbenetes, hogy milyen jó lehetőségek vannak erre a biciklizésre: minden főútvonal mellett vagy közelében bicikliút is található, ami sokszor akár szélesebb is, mint az autósoknak szánt hely!

A biciklit letéve barangoltunk Amersfoort sétálóutcáján,


kicsit belehallgatva közben a holland népzenébe (?).


Következett a belga sültkrumpli (valamiért ezt nagyon szeretik erre: talán még a gyorskajáldáknál is több sültkrumpizós helyet láttunk. annyi az egész, hogy a szokásosnál vastagabbra vágott krumplit mindenféle extra szószokkal lehet megkóstolni).


Délután tovább indultunk, folytattuk a nagy biciklizést;


de persze több helyen meg kellett állni térképészkedni :)


A cél nem volt más, mint a Pyramide van Austerlitz, ami egy piramis alakú mesterséges dombocska. Állítólag Napóleon is innen nézelődött körbe, hiszen a viszonylag lapos holland földön már egy kisebb kilátóból is jó messzire el lehet látni. Sajnos ottjártunkkor már zárva volt, mert az elmúlt 200 év alatt erősen leromlott az állapota és állítólag nem biztonságos a kilátó.



A dombról lesétálva még játszottunk katonásat:



Este még körbenéztünk a szállásunkon, hiszen a Hotel Theater Figi egyben színházként is szolgál időnként, és volt egy kis kiállításuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése