és pár nappal korábban az országba való belépés sem volt olyan egyszerű mint Európán belül, így a kilépéstől sem reméltünk sok jót. Ráadásul valamelyik útikönyvben azt olvastam, hogy marokkói dénárt szigorúan tilos kivinni az országból, és keményen megbüntetnek a biztonsági ellenőrzésnél, ha esetleg találnak nálunk. Így hát megpróbáltuk visszaváltani a maradék pénzt, de a pénzváltók nagy része zárva volt; ahol meg volt valaki az ablaknál, elküldött, hogy jöjjünk vissza pár óra múlva. Mindegy, reménykedtünk, hogy nem lesz belőle gond (és utólag tényleg: Madridban is simán vissza lehetett váltani a pénzt). Ezután következett az útlevélvizsgálat, ami csigalassúsággal haladt - Berni itt kezdett bepánikolni. Ha ugyanis lekéssük a gépet, még egy darabig Marokkóban kellett volna maradnunk, mert ilyen esetben a fapados légitársaság nem sokat segít. Kisírtuk hát, hogy előre engedjenek a sorban, és rohantunk a gépbe szállni. Ott aztán jött a meglepetés, hogy még több, mint egy óra hátra van; csak a korábbi kiírásokban gubanc volt, mert egy kicsit megzavarodott a repülőtér utastájékoztató rendszere. Szóval aggodalomra semmi ok, felkerültünk a gépre; és részben szomorúan (Tamás), részben vidáman (Berni) elhagytuk Afrikát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése