Casablanca 1

A marrakeshi taxizás sikerén felbuzdulva arra gondoltunk, hogy Casablancában is így próbáljuk megközelíteni a szállást - na ez nem volt a legjobb ötlet így utólag. Már ott gyanús volt a dolog, hogy a címet nem nagyon tudta értelmezni elsőre a sofőr; de egy kollégájával történő konzultáció után úgy tűnt, hogy azért menni fog. Beszállás előtt megbeszéltük a tervezett árat is. Menet közben sorra magyarázta, hogy miért pont a Hotel Centralba akarunk menni, amikor ő sokkal jobb szállodákat tud ajánlani - ekkor már sejtettem, hogy fogalma nincs, merre kéne menni: és tényleg elvitt egy olyan környékre, ahol volt pár szálloda, és javasolta, hogy válasszunk közülük. Bosszúsan kiszálltunk; de fizetés közben kitalálta, hogy mivel ketten voltunk, ezért a kialkudott ár dupláját kéri. Ez az ötlet nekem nem tetszett annyira, szóval leraktam a pénzt a hátsó ülésre, és menekülőre fogtuk az irányt. Egy darabig még kiabált utánunk; de akkor már rég mással voltunk elfoglalva: egy 4 milliós metropolisz közepén fogalmunk sem volt, merre vagyunk. Az sem sokat segített a hangulatunkon, hogy a közelben épp egy lángokban álló házat láttunk. Egy darabig még reménykedtünk, hogy a taxis legalább jó környékre vitt, de hamar kiderült, hogy senki nem hallott még a keresett szállásunkról. Nagy nehezen, mobiltelefonos térkép segítségével sikerült megsejtenünk az irányt, amihez az itteni medinán kellett végigsétálni. Nagyságrendbeli eltérés volt Marrakesh-hez képest: pont az óváros nyomornegyednek tekinthető utcáit találtuk meg, nemhiába írták az útikönyvek, hogy csak akkor menjünk arra, ha nagyon muszáj. Meg is kaptam Bernitől többször, hogy miért kellett pont ebbe a városba jönnünk. Mivel már legalább egy órája cipeltük a csomagunkat, nem akartuk a fél várost megkerülni, inkább rövidítettünk volna. Bevetettem minden francia tudásomat és tájékozódó képességemet, szóval sok-sok kérdezősködés és eltévedés / visszafordulás után azért megtaláltuk eredeti szállásunkat.

Nagy volt az öröm, amit kipakolás után egy frissítő mentateázással és a jól megérdemelt vacsorával ünnepeltünk meg.





Ebben a városban nem voltunk olyan bátrak, hogy sötétedés után sokat bóklásszunk az utcán, ezért inkább felmentünk a szállás tetejére nézelődni. Szerencsénk volt, mert magasabb volt a környező épületeknél ezért jó messzire el lehetett látni - itt figyeltük meg először Marokkó legnagyobb mecsetét, amiről a város híres. Éjszakánként fénycsóva világít a minaretből Mekka irányába.

Marrakesh -> Casablanca

Az utolsó Marrakeshben fogyasztott reggeli után kicsit szomorkodva összepakoltunk, elhagytuk a szállást és eltaxiztunk a vasútállomásra, mert kivételesen mellőztük a repülőt, és vonattal utaztunk tovább Casablancára. A vonatozás sem volt azért egyszerű, mert először a vágányt tévesztettük el majdnem; utána pedig késett a vonatunk, és kicsit bizonytalanok voltunk, melyik casa-i megállónál is kellene leszállnunk - de szerencsére egy helyi utas útbaigazított minket.

Marrakesh

Beigazolódott a jóslatunk, Marrakesh nagyon forró volt...Majdnem kibírhatatlan..sohasem hittem volna, hogy létezik olyan érzés, hogy mikor kilépünk a szállásról, mintha egy szaunába léptünk volna be, és hozzá társult egy kis forró szél..sosem hittem, hogy azt kívánom, bárcsak ne fújna:D Mert még rontott is a hõmérsékleten.
Éppen ezért próbáltunk a viszonylag már "hûvös" idõszakban kint lenni, ez azt jelenti, hogy reggel 10-12 között voltunk kint, majd 5-11-ig...12 és 5 óra között pedig általában bevágtam a szunyát, mert már teljesen el vagyok fáradva.

Magába a városba való bejutás sem volt egyszerû, mert mikor leszálltunk nagyjából 10x ellenõrizték az útlevelünket már a reptéren..Majd kerestünk egy pénzváltót, egy üveg vizet, térképet, és a 19-es buszt, hogy megkezdhessük Marrakeshi pihenõnket.

A szállásunk a helyi körülményekhez képest nagyon jó volt...Mert mikor megláttam a városrészt, bizony eléggé megijedtem, és biztos nem sokat javított a hangulatomon az sem, hogy a madridi reptéri éjszakán nem sikerült egy percet sem aludni.. Keveregtünk egy sort a kis utcácskák között a táskáinkkal, de szerencsére egyszerûbb volt megközelíteni a szállást mint gondoltuk..Persze az utcákon való sétálás sem volt egyszerû, hiszen a helyiek szeretnek robogókkal, csacsis szekerekkel, biciklikkel, autókkal és minden elképzelhetõ jármûvel lavíroztak a sétáló tömeg mellett..elég ijesztõ volt...



Szóval a szállásunk megtalálása után a helyiek reggelivel fogadtak, ami palacsintát, kávét, mentateát, és frissen facsart narancslevet foglalt magában..Majd ezután átvehettük a szobánkat, szerencsére ez is nagyon kultúrált volt, saját kis fürdõvel, ami az eddigiekhez képest nagyon másmilyen volt, és nekem nagyon tetszett:)



Kipihentük a repülés fáradalmait, és 6 óra körül nekivágtunk a városnak, boltot keresni, hogy pótoljuk vízszükségleteinket...Bizony ekkor tapasztaltuk azt, hogy este hatkor árnyékban még 40°C van..nem volt semmi élmény...


A fõtéren ittunk egy frissen facsart narancslevet, nagyon finom volt, és még olcsó is..próbáltunk olyan helyre menni, ahol viszonylag sok turista áll, gondoltuk, akkor biztos túl lehet élni..és igazunk is volt, mert szerencsére nem kaptunk el tõle semmilyen hasbajdt:) Ezután, ha narancslére vágytunk, mindig erre a helyre tértünk vissza..pedig nagyon sok narancsos próbált csalogatni minket, de mi kitartottunk..





Amúgy a helyieknél szokás, hogy mindig útba akarják igazítani az embert..természetesen úgy, hogy a saját kis bazárukon keresztül vezessen az út, akárhova is akarjon menni az ember..és mindezt kérés nélkül teszik..megállítanak az utcán, és közlik, hogy az az irány rossz, amerre megyünk, arra kell menni, amerre õ mondja..Szerencsére mi fel voltunk készülve erre, úgyhogy nem dõltünk be nekik.

Másnap délelõtt megnéztünk pár várat (illetve inkább a maradványát), aztán jött ismét egy hosszabb pihi, amit ismét a hûvös szobánkban töltöttünk el. Délután pedig bejártuk jól a bazárokat...:D nagyon sokféle jópofa dolgot láttunk..Majd sikerült beszereznem egy hennát a kezemre, nagyon szép, még mindig itt virít a mancsomon, és ha igaza volt a néninek, aki csinálta, még egy hónapig gyönyörködhetek benne. :)




A vacsora rendhagyó volt itt Marrakeshben, ugyanis itt minden este (éjszaka) a fõtéren hatalmas eszem-iszom-dínom-dánom van:D Mindenfélét megsütögetnek, mi is kipróbáltunk, ettünk sült csirkehusit, kuszkuszt..és mindent mi szem-szájnak ingere:)




Utolsó Marrakeshi napunkon eldöntöttük, hogy szerzünk jó kis bõrpapucsot:D Ezért ismét a bazárban bolyongtunk:) Elõször Tamásnak kerestünk papucskát, mert õ már nagyon vágyott rá..egy sárga, csúcsosorrú csodára vágyott, a második bazárban sikerült is alkudnia magának egy szép darabot:)



Aztán következtem én, aki természetesen lilára vágyott..Ez még kevésbé lett volna probléma, de túl nagy lábon élek:D Ugyanis itt 37-38 az átlagméret...:)Ezért jó sok helyre be kellett mennünk.
Az egyik helyen az árus fiú, 4000 tevét és egy marokkói házat ígért nekem(igen, nekem és nem értem!!!!), hogy ha maradok vele, az enyém lesz:D:D De inkább Tamással tartottam, bármennyire csábító is volt hatalom:D Végül sikerült beszerezni egy lila kis csodát:D Niki biztos órákig fog röhögni, ha meglátja:D


Utolsó Marrakeshi esténken felmentünk a tetõre vízpartit csapni:D Meg is ittunk 1,5 literrel egy ültõ helyünkben és csodáltuk a holdat a kényelmes fotelben:)



Most pedig már éppen Cassablanca felé robogunk a vonattal..Elég meleg van rajta...remélem lassan odaérünk mielõtt elolvadok:D

Puszilok mindenkit:
B.

Ilyen amikor csúszik felém egy kígyó:

Jelentem nem szeretem a kígyóbűvölőket:)

Dzsemaa el Fna Marrakeshben

Mint már korábban írtam, a főtér hangulata:



és a nagy csigaevő kaland:

Marrakesh 3

Péntek reggel feladtuk képeslapjainkat, remélhetőleg mindenhova megérkezett, akinek szántunk.


Most a medinában található Kasbah negyed felé vettük az irányt, ahol a Tombeaux Saadiens-et néztük meg. Itt főleg a boltíves kőkapuk és a híres arabok sírjai volt az érdekesség.


Délutáni programként ismét a soukokban kóboroltunk, megint hatalmas céllal: Tamás papucsot keresett. Mert nagy divatja van ott a helyiek között a bőrpapucsoknak, lényegében mindenki abban járt. Mindenféle színben pompázót lehetett kapni, amik közül nekem a sárga tetszett a legjobban, így hát néhány helyen bepróbálkozva egy kis alkudozás után sikerült beszerezni a tökéletes marokkói sárga papucsomat :)


Persze Berni is megkívánta a papucsozást, szóval folytattuk a kalandos várárlást. Ez már nem volt olyan egyszerű, mert lila színű női papucsot kerestünk, amiből nem volt olyan hatalmas választék. Több kereskedőnél előfordult, hogy amikor látta, hogy a saját áruja között nem találunk megfelelőt, átirányított egy kedves ismerőséhez, ahol biztosan van. Végül kb az 5. helyen megtaláltuk a megfelelő színű és csúcsosságú lila papucsot. Kezdődhetett az alkudozás! Itt már több tapasztalatom volt, így az eladó által ajánlott ár negyedét javasoltam, hogy annyiért elvinnénk. Kedvesen elbeszélgettünk az eladóval, miközben ő arról akart meggyőzni minket, hogy Magyarország bizonyára nagyon gazdag és nem érdemes ilyen apróságokon spórolni; mi pedig azt próbáltuk elhitetni vele, hogy szegény turisták vagyunk, akik a vacsorára szánt utolsó filléreken inkább egy szép papucsot keresnek :) Végülis fél óra társalgás után nyélbe ütöttük az üzletet, és vidáman ballagtunk tovább új kincseinkben.



Sikerült rábeszélnem Bernit, hogy kipróbáljuk (vagyis csak én) a másik híres marrakeshi specialitást, a csiga-levest. A Dzsemma el Fna téren gyülekeztek délutánonként kiskocsikkal a csigások; és bárszékeken körbeülve lehetett kiszürcsölni a sós-savanykás főtt csigákat.



Sötétetédskor leültünk megpihenni egy kávézó-teázóba, természetesen egy finom mentateára.


A kuszkuszos-tazsimes vacsora után és a szállásra visszaérkezve felmentünk a tetőteraszra kipihenni a nap fáradalmait és összegezni a marrakeshi kalandokat; hiszen ez volt az utolsó esténk ott. Nekem nagyon tetszett a város hangulata, mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el a kihagyhatatlan Dzsemma el Fna-ra!

Marrakesh 2

Reggelire errefelé ilyen helyi palacsinta-szerű dolog volt, amit lekvárral kellett megkenni, és kávéval illetve mentateával elfogyasztani. És persze az elmaradhatatlan narancslé...


Második napunkon sok látnivalót céloztunk meg, de először egy izgalmasabb képet mutatnék, amit már több útifilmben is láttam: a fűszerárusok előszeretettel készítenek színes csúcsos kúpokat, amik valamilyen furcsa módon nem burulnak szét:


Szóval a célunk a Bahia palota volt, ami a 19. században készült különleges termekkel, dekorációkkal, mozaikokkal, és minden szépséggel.




Megnéztünk egy romosabb palota-maradványt is a közelben, a Palais El Badi helyet. Mire ideértünk, már 12 után járt az idő, vagyis erősen elkezdődött a hőség, és szorgosan kellett árnyékot keresnünk. Pont a kőfalak között ez nem volt egyszerű feladat, de azért megoldottuk. Maga a palota izgalmas volt, nézelődtünk a régi maradványok között, valamint a tetőről körbekukkoltunk az egyébként lapos városon.



A főtéri narancslézés után visszavonultunk a szállásra (másodszorra azért már könnyebb volt odatalálni, de a sikátoron száguldó biciklisekkel, motorosokkal, csacsisokkal, és tömeggel azért küzdeni kellett). Sziesztáztunk egy kicsit, mert a délutáni 40-50 fokot nem bírtuk volna.





Estefelé nekiindulva azért még így is kemény feladat előtt álltunk: a száraz forróságban, amikor a kőfalak is egyre inkább verik vissza a Nap által egész addig sugárzott hőt, még a levegővétel is nehézkes.

Aznap már nagyon vállalkozó kedvűek voltunk, ezért nekivágtunk a bazársoroknak, a soukoknak. A lényeg annyi, hogy a medina labirintusában bóklásztunk, és próbáltuk megkeresni a különböző mesterségek képviselőit. Mert az áruk egy részét itt helyben állítják elő; persze a kereskedelem sokkal nagyobb rész. A bolyongás és eltévedések sorozata közben többször előfordult, hogy egy árus keresztbe állt előttünk, hogy addig nem mehetünk tovább, amíg nem vásárolunk nála valamit; olyan is volt, hogy valaki halkan a fülembe súgta: "Do you need a lamp?"; és persze minden kisgyerek szerint épp rossz irányba haladtunk, de egy kis zsebpénzért ők szívesen megmutatták volna a helyeset. Nagyon izgalmas volt belemerülni ebbe a forgatagba, az eltévedések után meg mindig visszajutottunk valahogy a Dzsemaa el Fna-ra.



Az egyik teraszon elfogyasztottunk egy finom mentateát: a helyiek azt vallják, hogy a melegben inkább forró italt érdemes inni, mert az többet segít mint a jeges üdítő. Szóval közben néztük és csodáltuk a teret: a kígyóbűvölőket, a majomtáncoltatókat, a néger táncosokat és mindenféle vándorszínészeket.





Gyakoroltuk az alkudozást is, Berni választott magának egy szimpatikus hennázóasszonyt, és kapott egy szép mintázatot a kezére:



Este pedig következett a várva várt lacikonyhás vacsora, ezúttal Berni kóstolt nyárson sült húsokat, én pedig a kuszkusszal próbálkoztam. Végül egy éjszakai frissen facsart narancslével zártuk a napot.

Marrakesh 1

Na ez volt az a rész, ami miatt kicsit azért izgultunk mindketten, hiszen Marokkóról ugyan sokat olvastunk, de azért mégiscsak nagyon idegen világnak tűnt. A repülőről leszállva gyorsan váltottunk pénzt, szereztünk térképet, majd tanakodtunk, hogy jussunk be a városba. Az útikönyvek nagyon ajánlották a taxizást, mert Marokkóban elég felkapott és olcsó; de ekkor még jobban bíztunk a tömegközlekedésben, ezért megkerestük a reptérbuszt. Semmivel nem volt rosszabb, mint bármely európai városban, hamar be is vitt minket a város központjába, a Dzsemma el Fna térre.



Ekkor jött a keményebb feladat: meg kellett találnunk a szállást a kis sikátorok között. Ez már azért is problémát jelentett, mert az utcák elnevezése elég hozzávetőleges; arabul minden ki volt írva, és néha franciául is alatta, amit legalább el tudtunk olvasni. Természetesen amikor meglátták a helyiek, hogy csomaggal indulunk sétálni, rögtön felajánlották többen is, hogy elkísérnek a szállásunkhoz, vagy ajánlanak sokkal jobbat. Persze nem hagytuk magunkat, hanem bíztam a tájékozódási képességemben :) Itt kivételesen a Google Maps nem sokat segített, mert a műholdról a kis utcácskák nem kimondottan kivehetőek. Amikor már egész közel jártunk a szálláshoz (túljutva a forróságban bűzölgő rohadt gyümölcsökön, az őrülten közlekedő motorosokon, és az utcán nyers húst áruló henteseken), és hosszas bolyongás után sem találtuk kiírva sehol a Riad el Tainam-ot, egy járókelő rámutatott az ajtóra, amin kopogtatnunk kellett. Magunktól biztos nem találtuk volna meg, úgyhogy itt most kimondottan jól jött a segítség.



Kicsit azért bátortalanul léptünk be, mert az érkezésünk előtt pár héttel kiderült, hogy az eredetileg lefoglalt szállásunkat éppen felújítják, és egy másikba raktak át minket. Ez még rendben is lett volna, de amikor kb 3 nappal korábban próbáltam idetelefonálni, hogy minden rendben van-e, nem sokra jutottunk a beszélgetés során. Elsősorban azért, mert az angol nyelvet meglehetősen máshogy ismertük, és a telefon túloldalán lévő ember semmi áron nem akarta megérteni, mire vagyok kíváncsi...

Mindenesetre a szálláson vidáman üdvözöltek és rögtön reggelivel kínáltak minket (a reggeli érkezés miatt ez kb 10 körül lehetett) -> kedves gesztus, mert már amúgy is éhesek voltunk.



A lepakolás után elindultunk felfedezni kicsit komolyabban a medinát (itteni óváros; az a rész, ami a falakon belül van). Mi mással is kezdtük volna, mint az útikönyvek által ajánlott frissen facsart narancslé megivása?



Annyira még nem voltunk bátrak, hogy a bazárok közé tévedjünk, ezért a medinából kiérve megnéztük a híres Koutoubia mecsetet, amivel azért volt érdemes hamar megismerkedni, mert kiemelkedvén a lapos épületek közül szinte mindenhonnan elég jó tájékozódási pontot adott.



Besétáltunk a város újabb részébe, útközben kávéztunk egyet, és csodáltuk a marokkói közlekedés sajátosságait: közlekedési lámpa és zebra minimális; az autók mennek amerre éppen kedvük van, a gyalogosok pedig reménykednek, hogy jókor próbálnak elindulni az út túloldalára. De egész jól működött az elsőre kaotikusnak tűnő rendszer.

Este jött az igazi nagy kaland: Tamás kitalálta, hogy ő bizony nem fogja kihagyni a helyi lakomázást. Merthogy a Dzsemaa el Fna az Unesco világörökség része az éjszakai nyüzsgő forgatag miatt. Szóval kóstoltam egy finom frissen sült rablóhús-szerűséget olivás körítéssel,



és az érzést az sem tudta elrontani, hogy a mellettünk lévő kiszolgálófiú nem túl higiénikusnak tűnő módon, de legalább szorgosan mosogatott mindent a lavórjában. Ez a hangulat annyira bevált, hogy a többi estét is itt töltöttük.

Közben néhány kép a szállásról: